A fenti kép a tengerparti szállásunk. Egy csoda!
Kezdjük ott, hogy tegnap 23:30-kor elindultunk busszal Kuala Lumpurból Mersingbe, ami tök jól hangzik, de valójában nem az.
350 kilométerre van a két hely egymástól, ami magyar fejjel tök messze van, itt meg a szomszéd falu körülbelül.
A busz egy kívülről teljesen normálisan kinéző busz volt, bent viszont, mint a király, úgy lehetett (volna) utazni mert egy sorban 2+ 1 szék volt, de micsoda székek! Széles fotelek voltak, jó nagy hellyel a lábaknak, hátradönthető háttámlával. Szóval nem lett volna gáz az út egyáltalán, de …
A dzsungelen kellett átjönnünk, ami nagyon romantikus elképzelés, de csak elméletben romantikus.
Elég fáradtak voltunk amikor felszálltunk a buszra, így azonnal megpróbáltunk aludni, de nem sikerült.
Csukott szemmel vártam, hogy mikor érünk már ki a városból, hogy ne legyen már méterenként két kanyar – egy jobbra, egy balra – és ne legyen folyamatos hullámvasút az út.
Aztán kinyitottam a szemem és kiderült, hogy a dzsungelben vagyunk.
Reménytelen volt a helyzet.
Nehezítette a dolgot, hogy ez a busz is hibernálásra volt tervezve, így ezerrel jött a jéghideg levegő, de még ez a hidegbefúvás sem tudta enyhíteni a körölbelül 10 percenként kívülről beáramló ragadós párát és meleget.
A sofőr meg száguldott ezerrel, na jó, százzal – a fiúk szerint 100 alatt nem mentünk egyszer sem – és TÉNYLEG olyan volt az út, mint egy hullámvasút, de azzal nehezítve, hogy folyamatosak voltak a kanyarok benne, és ez nem vicc!
Hajnali 4-re érkeztünk meg Mersingbe, közben volt pár megálló és egy technikai szünet is, így kijön, hogy 100 alatt sosem hajtottunk. Aludni csak másodpercekre lehetett, mert az ember felébred ha folyamtosan az egyik oldalról a másikra görgetik. Aztán rájöttem, hogy ha kiékelem magam, akkor megszűnik a hullámvasút egy része, de csak egy része.
Mire megérkeztünk Mersingbe, mind iszonyat fáradtak voltunk. Mersing buszmegállója nagy. Nyilván ez valamiféle tömegközlekedési csomópont mert legalább 50 busznak volt ott beálló, de hajnali 4-kor ezt nem annyira tudtuk kifigyelni pontosan 😀
A buszmegállló és a kikötő között kb. egy kilométer a távolság, ami kialvatlanul, hajnalban nekem kihívás volt, de közben – muszlimok laknak errefelé is – hívták a népet imára, ami nagyon hangulatossá tette a bandukolásunkat.
Aztán ahogy telt az idő, egyre több mecsetből szólt az ének, szóval nekem nagyon tetszett a hajnal Mersingben.
A gyerekkel leültünk egy padra és azonnal elaludtunk ülve, de mint akit lelőttek. Egy teljes órát aludtunk ott, minek következtében picit frissebben ébredtünk, bár zsibbadt karral.
Annyi volt már az idő, hogy kinyitott a jegypénztár, ahol átvehettük a jegyeinket, így a pasik elmentek elintézni a jegyeket.
A jegyeket útlevél felmutatásával lehet átvenni, meg egyébként a buszjegyeket is kb. mindenhol.
Mersing központjában egy mostanában épült sok paddal rendelkező, légydarálókkal felszerelt helyen megreggeliztünk.
Nem túl bőségesen, de megreggeliztünk. Végre ettem szivárvány színű tortát, ami errefelé igen divatos. Kínában is láttuk már, csak eddig nem vettünk mert csak egész tortát lehetett venni, kilóra adták, én meg meg bírnék enni egy másfél kilós darabot, de nem kellene.
A hajó szörnyű volt.
Megint hibernálósan hideg volt, ráadásul mögöttünk ült egy kínai (?) fiatal család akiknek szerintem négyesikreik voltak, pluszban egy kisbabájuk.
Szóval az 5 gyerek egyszerre és felváltva is üvöltött, sikított.
Ráadásul… a hajó nem az a normális hajó volt, ahol az ember mászkálhat, kiülhet a hajó tetejére és nézelődhet erre-arra, hanem a zárttermes, hátul egy 2 méter széles hellyel, ahova ki lehetett ülni, de ott meg bagóztak az ázsiaiak. Nem értem miért cigiznek ennyien … 🙁
A hajóút Tioman szigetig 2 óráig tartott, de amikor megérkeztünk… :)))
Az az ember várt minket a kikötőben, kezében egy táblával, akivel vagy fél éve egyeztettünk mindenről, Ben.
A Bamboo Hill Tioman egy olyan szállás, amit csak ajánlani tudok mindenkinek!
Én, aki imádom a luxusszállodákat, legközelebb is ide foglalnék, bár itt még melegvíz sincs. A Bamboo Hill a falu szélén van, pár perc sétára a kikötőtől.
Air Batang (ABC a rövidítése) egy egyutcás falu, ahol az utca is pont olyan széles, hogy egy motor elfér rajta, a tengerpartos oldalon pálmafák vannak, a másik oldalon (a hegy felőli oldalon) pedig házak vannak elszórtan, meg a dzsungel mögöttük és közöttük.
A tisztásokon kakasok és tyúkok sétálgatnak, a háttérben szól a kabócák cincegése, közben hallod a tenger hullámait.
Ez itt a paradicsom!
Szóval a cuccainkat bepakolták egy oldalkocsis motorba, majd mutatta Ben, hogy hová kell mennünk, majd elindult. A Bamboo Hillben megkaptuk a kajibáinkat, és elmagyarázták a ház működését.
Külön kielemték, hogy fognak jönni majmok, akik nagyon okosak és megpróbálják az ember figyelmét elterelni, hogy ellophassák a kajánkat. (A kaját meg dobozban kell tárolni, ez egyrészt a pára és a hangyák ellen, meg a majmok ellen is hatásos mert egy nagy dobozt elég nehezen tudnak elvinni)
Van a házban egy vizipisztoly, egy NAGY vizipisztoly, ami arra való, hogy a majmokat elkergessük vele 😀 félnek a víztől szerencsére.
Fontos kiemelni, hogy ez a szállás közvetelenül a dzsungelben van. Mellettünk és mögöttünk már az alig áthatolható őserdő van, ezért voltak ilyen óvintézkedések.
Másrészt direkt ezért választottam ezt a szállást. Nem akartam „csilivili, fúdetuti, minden van” szállást, mert nem lett volna az igazi. Pluszban ez a falu végében van, tehát erre csak az járt, akinek ott van dolga, de az sem, mert a miénk volt a legfelső kunyhó, és egyben ez képviselte a falu legvégét is, néhány lépcsőről volt elérhető.
A víz a szálláson iható, és nem is akármilyen! A recepción van egy víztisztító berendezés, ami a helyi dzsungelvizet tisztítja és nagyon finom vizet csinál. 🙂
Szóval, így indult az ittlétünk.
Lepakoltunk és elmentünk kajálni.
Majdnem midnen zárva volt, így nem volt nehéz választanunk.
A Nazri’s place-t választottuk, de nagy illúziói ne legyenek senkinek!
Röviden és tömören fogalmazva: ettünk valamit.
A helyi kaja a Nasi Goreng nevű rizses étel, ami tök jó, jól is készítik, de ember legyen a talpán, aki 10 napig ezt képes enni. A többi kaja a futottak még kategória: nem mondom, hogy rossz, hanem ehető, viszont drága. Az ország többi részéhez képest drága.
Találkoztunk az első óriásgyíkunkkal, és szőrös, négylábú, fákon ugrándozó izével, hernyóval, kakassal, a szállásunkon pedig az egyik sarokban egy hatalmas imátkozó sáska és a klotyóban egy óriási szőrös pók lakik.
A másik kunyhóban gekkó volt 🙂
A helyi flóra és fauna érdekes. Olyan növények vannak itt, amit eddig csak képen láttam, illetve több olyannal is találkoztam, amit otthon megpróbáltam tartani, de nem sikerült.
Nyilván azért nem mert állandó 30 fokhoz volt szokva és nagy párához.
Hazafelé menet bementünk a tengerbe.
Ez itt a Dél-kínai tenger 🙂 a gyerek szerint kevésbé sós, viszont nagyon kellemes meleg és sok benne a hal, medúza és mindenféle állat.
Ez itt egy búvárparadicsom is, rengeteg a búvársuli az utcánkban.
A gyerek lent maradt lubickolni, ami nem is csoda, bár saját bevallása szerint 2 óra után megunta.
Változik ő is.
D. Elment felfedezni a környéket.
Aztán amikor eljött az idő, elindultunk becserkészni a vacsorát. Minden zárva volt, kivétel egy-két hely. Az egyikben ettünk pizzát, és megnéztük a naplementét is.
Kiderült, hogy napnyugta után nyitnak a helyek, szóval ma már úgy időzítjük a kajálást, hogy addigra haljunk éhen. 🙂
De ezt nézzétek. Tudom, ez már aljasság, hogy beteszem, de muszáj 😀
Vacsi után szundizás nyitott ajtóval, kilátással a tengerre. 🙂
Jó itt!
