Nyílt a közelünkben egy étterem nem olyan régen. Különleges helyen van, mert egy hajó – jelen esetben egy uszály – belsejében nyílt. Ez a hely már legalább tíz éve étterem, emlékszem, hogy voltunk is itt sok éve, de már nem emlékszem, mit ettünk, csak arra, hogy nagyon kellemes volt a Spreen ebédelni vagy vacsorázni. Aztán a COVID után rövid ideig rendezvényhajóként működött, aminek az vetett véget, hogy egy koncert közben beszakadt a fedélzet a zenekar alatt. 2024 decemberében viszont megnyílt az új hely, ami szuper különleges: egy ázsiai gőzölt ételeket kínáló étterem.
Hozzáteszem, hogy nem a legolcsóbb hely, de annyira szépen és kreatívan megcsinálták, hogy már nyitáskor elhatároztuk, hogy ide elmegyünk, és tegnap meg is tettük.
Koktélt akartunk inni, és főleg nem enni, aztán végül máshogy lett, és nem bántuk meg. Meglepően jót ettünk, és meg merem kockáztatni, hogy még életemben nem ettem ilyen finom bucikat, pedig rendszeresen próbálkozunk itthon.
Nem fagynak meg az uszály étteremben
A hely szépen meg van csinálva, csak arra nem gondoltak, hogy ha már sejtelmesen sötétet csinálnak – kábé félhomályt – a belső térben, akkor a kék alapra fekete betűkkel nyomtatott itallapot nem lehet elolvasni. Én legalábbis nem tudtam.
Itallap
Az itallap egyébként nagyon kreatív volt, egy térképen volt ábrázolva minden, és Berlin hídjairól kapták a nevüket a koktélok, de ez a színösszeállítás nem a legjobb. Valószínűleg ez az első éttermük, és még nem szembesültek azzal, hogy ez így nem annyira tuti megoldás. Dizájnalapelvek és felhasználóbarátság, ugye…
Az ellen viszont meglepően jól tudtak harcolni, hogy az uszály amúgy vas testét fával burkolták, és több fatüzelésű kályha is volt bent, ami kellemes meleget teremtett. Szóval ez jó volt, bár nyilván komoly összeg lehet a fűtésük, amikor a Spree be van fagyva, és mellette még áramlik is a víz a mélyben. (Ezen a télen vagy nem voltunk itt, amikor be volt fagyva, vagy nem fagyott be.)
Na, elmesélem, mit ettünk, illetve azt is, hogy miért gáz az, ha annyira sötét van egy étteremben, hogy nem látszik, amit eszel.
Megrendeltük a kaját, majd egyszerre kihozták az összeset, cuki, ázsiai párolós edénykékben. Ilyet lehet kapni minden ázsiai boltban mifelénk, és tényleg hasznos tárgy, már ha valaki szokott mondjuk baozit készíteni otthon (mi szoktunk).
Az első falatról, míg nem vettem a számba, nem tudtam eldönteni, hogy mi az, így meglepetésként ért, hogy az egy párolt kukoricadarab a csővel. Oké. Másik érdekes dolog volt, hogy ha már vaktában kell enni, akkor miért tesznek fogpiszkálót bármibe? Szerintem ez veszélyes. Mindegy, mert észleltem még időben a dolgot.
Mielőtt odajutnál, hogy „hát, már megint szétfikáz egy helyet, neki semmi sem jó”, muszáj újra leírnom, hogy tök jót ettünk, csak némileg életveszélyes a hely, ha nem macska vagy vagy valamilyen éjszakai állat, aki remekül lát a sötétben.
A párolt zöldségek annyira jól néztek ki, és pont jókor voltak kivéve a párolóból, hogy ne legyenek szétfőzve, hanem tartsák meg az alakjukat és maradjanak roppanósak. Ha ilyen lenne az átlag zöldség egy magyar család tányérján, rögtön több zöldség fogyna. Imádtam!
A szójabab párolva is nagyon finom volt. Néhol ezt teljesen natúr tálalják, minden fűszer nélkül, de itt nem így volt. Mindet megettük.
Aztán következtek a baozik, amelyek életem legfinomabbjai voltak. Kár, hogy nem tudjuk, hogyan készítik, de az is lehet, hogy a kínai recept helyett a japán receptet kellene egyszer kipróbálnunk, és akkor mi is tudnánk ilyet. Imádtam!
Volt olyan fogás is, amit nem fotóztam le, mert elfelejtettem – így volt ez a lazaccal is, ami finom volt, de nem az én stílusom. Azt jobban szeretem grillezve, törökösen.
Szintén elfelejtettem lefotózni a kacsát. A kacsa nem jött be, mert szerintem rágós volt, de mint kis színes, változatos étel, nagyon elfért ezen a széles palettán.
Mit ettünk még?
Gyozát is ettünk, ami egy vegyes felhozatal volt, mert mindenből volt benne egy darab: volt sertés, zöldség, marha és még valami, amit elfelejtettem. Mind más-más színű volt, és nagyon szépen tálalták.
Összességében a hely tetszett. Gondolom, nyáron majd ki is lehet települni a fedélzetre, és akkor nem lesz zavaró, hogy sötét van bent a fal mellett, és nem lehet elolvasni az étlapot.
Mennénk még? Szerintem nem, de nem azért, mert rosszat főztek volna, hanem mert ezzel ki lett elégítve a kíváncsiságunk. Esténként, amikor elmegyünk mellette, vagy amikor a hídon megyünk át fölötte, felhozza majd a kellemes emlékeket, de szerintem részünkről ennyi.
Szerettük? Igen!
Visszamennénk? Lehet.
Hol van az étterem? A történelmi kikötő szélén, már a Spree-n, nem a csatornán.
Ha valaha is sétáltál Berlin történelmi kikötője, a Historischer Hafen környékén, akkor tudod, hogy itt nem csak egy rakás öreg hajó ring a Spree vizén, hanem egy darabka történelem is, ami furcsa módon teljesen beleolvad a modern város ritmusába. Ez nem egy grandiózus, múltba révedő látványosság, hanem inkább egy csendes kis szeglet, ahol a régi uszályok és fahajók mellett könnyen el tudod képzelni, milyen lehetett az élet, amikor Berlin vízi útjai még a város lüktető ütőerei voltak. A 19. században ez a kikötő tele volt áruszállító hajókkal, amik téglát, szenet és minden egyebet hoztak-vittek, amit egy iparosodó város megkívánt. Aztán persze jött a történelem a maga viharos fordulataival – háborúk, falépítés, újraegyesítés –, és a kikötő szerepe megváltozott. Ma inkább egyfajta élő múzeumként működik, ahol néhány hajót helyreállítottak, másokat pedig hagytak úgy, ahogy az idő és a rozsda formálta őket, és ahol egy-egy naplementés séta közben könnyen megfeledkezhetsz róla, hogy egy nyüzsgő nagyváros közepén vagy.
Itt szoktam még írni mindenféle kajákról Berlinben.
