Valójában 2024 januárjában járunk, és látható, hogy alaposan lemaradtam a történettel, de olyannyira, hogy az utolsó nap Floresen 🌼 élményét csak most, március közepén osztom meg.
Megint késik a gép
Reggel jó korán felkeltünk, összepakoltuk a lakást aztán beültünk az autóba és elindultunk Lajes-ből a reptérre. Sötét volt még Floresen, de ez a sziget még sötétben is szép volt. Hihetetlen nyugalom, csönd, de csillagos ég nem volt mert váltakozó intenzitással esett az eső.
Tudod hány autóval találkoztunk ezen az úton? Nullával! Ezen a szigeten eleve kevés az autó, de hajnalban meg egyenesen néptelenek az utak. Csak kár, hogy sötétben nem vethettünk egy utolsó pillantást a tavakra vagy a tájra.
A reptérre elég gyorsan elértünk és mindenképp meg kell említenem, hogy azon az úton is végigmentünk, amiről a legelső kimozdulós napunkon nappal visszafordultunk mert járhatatlannak minősítettük.
Meg kell említenem, hogy az utak Floresen általában kifejezetten jó minőségűek, ennek is csak annyi volt a baja, hogy több vízátfolyás volt rajta és a környező erdősávból rengeteg letört faág került az útra a néhány nappal azelőtti erős viharból.
Kicsit gyanús volt, hogy a repülőnk nem fog elindulni viharban, de attól még ott kellett lenni időben.
A reptér épülete olyan kicsi, hogy az induló járat utasainak helye sincs arra, hogy leüljenek, de egy idő után felfedeztük, hogy az emeleten kinyitott az „étterem” és oda viszont tettek egy csomó asztalt meg jó kilátás is van.
A következő órákat itt töltöttük, közben a hangosbemondón meg félóránként bemondták, hogy a vihar miatt még 30 perccel később indulunk, vagyis a gép érkezése is bizonytalan.
Aztán elvonult a vihar, lett szép szivárvány és a gépünk is leszállt. Akkor láttam, hogy ez nem egy átlagos gép, hanem egy eddigieknél is kisebb kávédaráló.
Tudom, írtam már de nem szeretem a kicsi gépeket. Tudom, hogy ugyanolyan biztonságosak, mint a nagyok de valahogy nem tölt el boldogsággal, amikor meglátom, hogy egy átlagos általános iskolai osztály sem férne el rajta mert nincs annyi ülése sem.
Most olyan ülést kaptam, ahonnan a kerekeket lehetett látni, de legalább volt ablakom, ami nem egy utolsó szempont ha valaki szeret kifelé bámészkodni. Főleg ha ilyen gyönyörű helyek fölött repülünk el.
Összegezzünk
Ennyi volt tehát a floresi kalandunk, amiből megtanultuk, hogy ez a sziget maga a béke és a nyugalom, hogy soha semmi nem történik, hogy az élet lassan folyik, és hogy a természet itt még jelen van, nem is kicsit, és itt az időjárás valóban befolyásolja az életet, nem úgy mint a mi rohanó városi életünkben.
A kiszemelt házakat megnéztük, maradt ha jól számolom három a listánkon, pedig mi minden háznak adtunk esélyt, de némelyik olyan elszállt áron van (helyi szinten elszállt áron) és mellé olyan szinten felújítandó, hogy csak remélni lehetett volna, hogy talán a falak megmaradnak, aztán itthonról tovább figyelve a dolgok alakulását (kijelenthetjük, hogy 3 hónap alatt semmi nem mozdult a helyi ingatlanpiacon) meg tüzetesebben figyelve a képeket és a hirdetéseket, kiderült, hogy az egyik befutónk pont az a ház és az a hatalmas telek, ami a mi bérleményünk előtt volt, csak a fene sem figyelte úgy, hogy „melyik ház teteje lehet ez”. Mindegy, lényeg az, hogy most még nem költözünk, de kijelenthetjük, hogy megtaláltuk azt a helyet, ahol hosszú ideig el lehet lenni, nincs sok ember, semmi nem történik és van jó levegő, mégis mindent lehet kapni és van egy-két étterem is.
Magunkat ismerve, vagyis magamat ismerve, szerintem az lesz, hogy előbb-utóbb tényleg elhatározom magam és osztok-szorzok, felhasználom az addig felhalmozott házfelújítós tudásomat/tudásunkat és veszünk egy házat itt. Persze kérdés, hogy meddig akarunk utazgatni mert az leszögezhető, hogy lassítani szoktak a rengeteget utazó emberek is, mert vagy már mindent bejártak vagy már az egészségük nem teszi lehetővé.
Halj meg nullával
Pont olvasok egy könyvet, ami azt magyarázza hosszasan, hogy nincs értelme a pénz gyűjtögetésének és érdemesebb élményekre költeni azt a pénzt, ami van és nem megvárni, hogy majd feldobjuk a pacskert és akkor az utódok jól megöröklik a „vagyont”. Érdemesebb még akkor odaadni a pénzt a gyerekeknek, amikor szükségük van rá, nem akkor, amikor már eleve azok is 70 évesek és már rendezték a maguk dolgait. Persze ez jól hangzik, de egyre több olyan esetet látok magam körül, amikor az idős szülők az egyik gyereküket kisemmizik „mert az olyan ügyes” és az iszákos gyerekre íratják a teljes vagyonukat. Az önálló, szorgalmas, értelmes gyerek meg csak áll és pislog, mert mégis hova lett a szülőből a „de szeretlek fiam/lányom”?
Visszatérve a kalandokra: a könyv hatására át kellett gondolnom, hova szeretnék eljutni a következő 15-20 évben, milyen élményeket szeretnék átélni és a lista igen hosszú lett. Mondjuk ez várható volt, de az is, hogy a lakatlan szigeten élés sem marad ki belőle és erre Flores pont jó hely, főleg mert pont elviselhetően lakott, de mégis viszonylag jó az ellátás itt.
Hát, itt tartunk.
