Varsói élménybeszámoló
Varsóban hófúvásban 😀
Ez az egyik legemlékezetesebb kalandunk időjárási szempontból.
Az utazós keménymag vett rajta részt, tehát négyen voltunk, és költségileg az 1 BKK-s buszjegynyibe kerülő Wizz repjegyek időszakábol való emlék.
Szép volt, örülök, hogy ki tudtuk használni ezt az időszakot. Köszönöm Wizzair!
Az időjárásért már itthon elkezdtünk aggódni, ugyanis a helyi, szakavatott jósok azt írták, hogy hó várható. Sok hó. A repülőről viszont alig láttunk felhőket, így felcsillant a remény, hogy hátha…
A varsói reptér az egyik kedvencem. Van benne valami kellemes, emberi, könnyen átlátható, ráadásul az akkoriban 9-10 éves gyereknek is volt benne elhelyezve egy élménypark, mozgójárda formájában. Jó, valljuk be, mi is mindig elszórakozunk vele, főleg ha nincs sok ember, mert milyen jó már visszafelé menni rajta, vagy futni… Szóval miután a gyerek kirohangálta magát a járdán, kimentünk a reptérről. Akkor szembesültünk vele, hogy jé, esik a hó. De csak szállingózott, olyan gyönyörű, hatalmas pelyhekben, hogy jó volt nézni. Reménykedtünk egy par centis hóban.
A Chopin reptérről busszal bementünk a belvárosba, majdnem a főtéren tett minket le a busz.
De addigra már a szél is fújt, nem is kicsit, így elég kellemetlen volt a helyzet. Gondoltunk egy nagyot. Beültünk egy etterembe, mondván, hogy mire kijövünk, biztos eláll.
Hát nem!
Ugyanis a bent töltött két óra alatt a szél hótorlaszokat emelt, metsző hidegre váltott és elkezdett vízszintesen fújni.
Pont városnézős idő volt 😀
Jártunk a főtéren de kevesebbet láttunk belőle, mintha egy képeslapot néztünk volna 10 másodpercig.
Nem volt vicces az időjárás!
Bevonultunk egy szél,- és hóvédett helyre ahol megvitattuk a tervet. Nyilván városnézésről szó sem lehetett, így becserkésztük a szállásunkat.
A fényképezőm valahogy nem találta a fókuszt a hófúvásban. 😀
Egy törpe felhőkarcolóban foglaltunk egy apartmant, ráadásul az épületben volt egy wellness részleg is, szóval erszer jobb alternatívának tűnt egy dagonyázás, mint a hófúvásban megfagyás. Gyalog indultunk el, mondhatni toronyiránt, de szerintem legalább fél óra volt mire odaértünk.
Emlékszel a Delta című marharégi ismeretterjesztő műsorra Kudlik Julival?
Pont olyan volt a helyzet! 😀
Közben annyi hó esett, hogy már nehéz volt gyalogolni, néhol térdig süllyedtünk benne.
Mire megérkeztünk a szállásunkra már nagyon elegünk volt a dologból, átfáztunk, sapka, kesztyű, minden átázott.
Az apartmanunkból remek kilátás lett volna a többi felhőkarcolóra, de inkább csak a körvonalaik, fényeik látszottak. Néhol.
Szépen vastagodott a hótakaró…
Amint kiengedtek lefagyott végtagjaink, fogtuk a törölközőnket és lementünk a medencéhez. Vagyis mentünk volna, mert az pont akkor, lényegében az év egyetlen napján, pont amikor mi ki akartuk próbálni, zárva volt. Ki volt írva lengyelül, hogy mi a gubanc, de egyikünk sem perfekt lengyel, így okosabbak bem lettünk. Visszamentünk a lakásunkba. Én belefeküdtem a fürdőkádba, legalább valami…
A gyerek elaludt, másnap reggelig fel sem kelt, mi meg kezdtünk megéhezni, így eleinte vártunk a kedvező időjárásra, de be kellett látnunk, hogy a hó komolyan gondolja. Esett. Szakadt.
Így elindultunk, amit nem bántunk meg, mert egyrészt láttuk, hogy az itthoni tököléssel szemben komolyan is lehet venni a hófúvást, több hókotró mászkált az utakon, mint autó és még a villamosunk is közlekedett, ráadásul menetrend szerint, tisztán.
Kedvenc varsói éttermünkbe akartunk menni, a Zapiecekbe, de az valami rejtélyes oknál fogva zárva volt – így a Charles De Gaulle-nak emlékül állított, a varsói hófúvásban elég peckesen álló fém pálmafánál balra fordultunk, és elhatároztuk: beülünk az első étterembe…
Hatalmas szerencsénkre nem egy pacalspecialitásokat áruló helyet találtunk, hanem egy szuperjó indiai éttermet (majd ha lesz időm elmesélem, hogy milyen is volt a hagyományos pacalleves egy előző utunkon, ami után roppantul erőset kellett innunk, de ez egy másik történet) előtte életmentő felirattal: „Yes, we are open!”… Ez az étterem valami extraszuperjó, még a budapesti Indigónál is jobb! Nem volt a legolcsóbb, de a fenének se lett volna kedve a vízszintesen fúvó hóban még három métert sem gyalogolni! Meg éhenhalni sem…
A varsói vacsi után a síléceket hiányolva visszatotyogtunk a villamoshoz, amiről már csak a megfelelő megállónál kellett leszállnunk, hogy hazataláljunk.
Másnap reggel indultunk is vissza Varsóból Budapestre, és NAGYON reméltük, hogy járnak a repülrők. Reggelre a gyerek kialudta magát, igencsak éhes volt, ezért letámadtuk a szomszédos éjjelnappali benzinkutat. Ezen a helyen esett a gyerek szerelembe egy csíkos hotdoggal, amit még sokáig emlegetett, és csak évekkel később (Ukrajnában) látott legközelebb. A gépünk szerencsére rendben elindult, nem fagytunk meg.
Már akkor megfogadtuk, tanulva az előző két varsói út gyötrelmeiből, hogy oda kizárólag nyáron megyünk, mert sem megfagyni, sem hóemberré változni nem akarunk ott. Akkor még nem tudtuk, de három évet kell(ett) várni a következő útra. Júliusban irány Varsó!
(Lehet fogadni, hogy most mi lesz: a, tornádó, b, hőhullám, c, heves esőzés vagy d, normál időjárás.?)
update: iszonyat hőség volt, legalább 40 fok 😀
További varsói élménybeszámolók hamarosan